× Megint hosszú időre eltűntem, de nem magyarázkodnék, senkit sem érdekel. A lényeg az, hogy itt vagyok, és szállítom 2014 első bejegyzését. Szeretném a 2013-as évet magam mögött hagyni, és csak a jövő sikereire koncentrálni. Tavaly Murray és Fourcade remeklése aranyozta be a napjaimat, de remélem, hogy idén még több győzelemnek és bajnoki címnek örülhetek majd. Nézzük tehát, mit várhatok a 2014-es naptári évtől...

× SPORTSZAKMAI ELVÁRÁSOK, SZURKOLÓI REMÉNYEK
Nem is tudom hol, illetve kivel kezdjem. Mivel egy hónap múlva olimpia, a két téli sportokban érdekelt kedvencemet választom. Először is az előző bejegyzés főszereplőjét, Simon Ammann-t. Ugye, ő lesz a címvédő Szocsiban, hiszen 2010-ben, Vancouverben mindkét aranyat ő vihette haza síugrásban. Viszont ezt az óriási sikert, vagy sikerszériát - hiszen abban az évben megnyerte az összetettet is - egy jelentősebb visszaesés követte. Tavaly és tavalyelőtt a top 10-es eredmények is alig jöttek, néha-néha fért csak fel a dobogóra. Aztán jött 2013 és a 62. Négysáncverseny, na meg végre egy győzelem, 3 év küszködés után... Őszintén remélem, hogy ezt a nagyszerű formát sikerült átmentenie az olimpiára. Nem ő lesz a legnagyobb esélyes, mert az osztákok nagyon erős csapattal rendelkeznek, de abszolút benne van a pakliban, hogy 2 éremmel tér majd haza. Lehet, hogy 2 arannyal... Martin Fourcade tulajdonképpen végig uralta a tavalyi szezont biathlonban, és idén is minden versenyen a győzelemért hajt. Ő olyan típusú sportoló, aki egészen egyszerűen utál veszíteni. Idén is bizonyított már, jelenleg 4 világkupa-sikerrel áll, masszív előnye van összetettben. Szocsiban ő és Svendsen lesznek a legnagyobb favoritok, és akárcsak a 2013-as Világbajnokságon, valószínűleg ők fognak majd osztozni az érmeken. Martinnak még nincs olimpiai aranya, Vancouverben ismeretlenként - ha úgy tetszik, outsiderként - egy ezüstöt tudott elcsípni. Most meg kell bírkóznia a ránehezedő nyomással és az óriási elvárásokkal, de én úgy gondolom, hogy fejben van annyira erős, hogy ezt leküzdje. Márpedig, ha ez így lesz, még Svendsen se fogja tudni megakadályozni a győzelem, netán a győzelmek felé vezető úton...

Andy Murray 2013-ban megcselekedte, amit megkövetelt a haza, megnyerte Wimbledont. Összességében sikeres éve volt, még úgy is, hogy az őszi keménypályás szezonban már nem remekelt. A szeptember közepén megrendezett Davis Kupa-forduló után a hátműtét mellett döntött, így kihagyta az idény utolsó versenyeit, köztük a londoni VB-t is. Decemberben visszatért, de érzésem szerint még kell neki egy kis idő, hogy újra tornákat nyerjen. Holnap kezdődik az Australian Open, ahol nem igazán lehet megjósolni, mire lesz képes. Nehéz sorsolást kapott, de az első két meccse könnyűnek ígérkezik, úgyhogy tartalékolhat a későbbi fordulókra. Én nagyon remélem, hogy rámcáfol, és meglepi a mezőnyt. Melbourne-ben már háromszor döntőzött, és mivel Miamiban készül, a nagy meleghez is hozzá van szokva. Kíváncsi leszek, hogy mire megy majd a Federer-Nadal-Djokovic hármassal szemben, ha eljut odáig. Ki tudja, akár megismétlődhet a wimbledoni csillaghullás is Ausztráliában...

Ha országúti kerékpár, akkor Alberto Contador. Az ő tavalyi teljesítménye hagyott némi kivetnivalót maga után. Versenyt nem nyert, a szakaszgyőzelmekkel is hadilábon állt. Nem tudom, hogy a gyengébb szereplésnek mi lehetett az oka, ő se tudott erre értékelhető magyarázatot adni. A Tour de France igazi csalódás volt számára, hiszen összetettben csak az 4. helyen zárt, pedig sokáig őt tartották a legesélyesebbnek arra, hogy megelőzze Froome-ot. A csapatsikerrel vigasztalódhatott: a Saxo egyre erősebbnek tűnik, sok nagyszerű segítő veszi körül, óriási az összetartás az együttesen belül. Ezez a tényezők mindenképp hozzájárulhatnak ahhoz, hogy idén újra a csúcsra érjen. A Tour után bevállalta a Vueltát is, úgyhogy, ha megint nem jönne össze a francia háromhetesen a győzelem, akkor hazai pályán bebizonyíthatja, hogy nem szabad leírni. Persze, ha lehetne választani, akkor inkább a párizsi Diadalív árnyékában szeretné felemelni a bajnoknak járó trófeát...

Utoljára maradt a snooker és Trump 2013-as vesszőfutása. Neki semmi sem jött össze tavaly, folyamatosan szenvedett, 2 PTC-versenyt leszámítva. Az egyiken lökött egy maximumot, a másikon meg döntőzött, de ennyi. A többi eredményét jobb, ha nem is idézem fel, mert meglehetősen csalódást keltőek. Igaz, hogy sokszor a szerencse sem állt mellé - például a UK Championship nyolcaddöntőjében -, de ezzel nem lehet megmagyarázni a rossz szériát. A minap olvastam a legújabb nyilatkozatát, miszerint ő is szeretné maga mögött hagyni a tavalyi év sikertelenségét és az a célja, hogy a szezon második felében sokkal jobban teljesítsen. Itt az esély, jön a Masters, ahol csak a legjobb nyerhet. Nem lehet hibázni, minden mérkőzés nehéz, minden ellenfelet komolyan kell venni. Én lennék a legboldogabb, ha sikerülne neki megnyerni ezt a tornát. Meglátjuk...

× Még csak 3 éve kezdtem el szurkolói karrieremet, és ezidő alatt még nem fordult elő olyan, hogy az egyik pártfogoltam visszavonult volna. Még sosem tapasztaltam ilyet, és nem tudom, hogyan reagálnék - csak annyi biztos, hogy a könnyeimmel küszködnék napokig. Az 5 kedvencem közül az egyiktől viszont hamarosan búcsút kell vennem. De én erre még nem készültem fel. Az utolsó pillanatig reménykedni fogok abban, hogy meggondolja magát...

× 2 OLIMPIAI ARANY ÉS SOK-SOK GYÖNYÖRŰ EMLÉK - LESZ-E FOLYTATÁS?
Ebből talán már ki lehetett találni, kiről van szó... 2010-ben, a vancouveri olimpián nagy változásom mentem keresztül lelkileg, hiszen Simon Ammann 3. bajnoki címe után kezdtem el igazán komolyan venni a szurkolást. Rájöttem, hogy ezt úgy nem lehet csinálni, hogy néha megnézek egy-egy versenyt, vagy csak a világbajnokságokat, olimpiákat - szóval csak a legfontosabb eseményeket - követem figyelemmel. A síugró világkupák bépültek a téli hétvégék rutinjába, egyetlen egy versenyről sem akartam lemaradni. Emlékszem, hogy a 2009/2010-es idényt Ammann uralta, összesen 9 győzelmet gyűjtött, plusz ugye azt a két olimpiai aranyat. Igazi legenda lett belőle, rengeteg rajongót szerzett. Igaz, a következő 2 szezon nem sikerült úgy neki, ahogyam azt eltervezte, mivel nem nyert világkupa versenyt. És semmi mást sem. Ezután elgondolkozott a visszavonuláson, de orosz származású felesége rábeszélte, hogy maradjon még a szocsi olimpiáig... Idén megtört a rossz széria, Titisee-Neustadtban 2 dobogós helyet is szerzett, és úgy tűnt, visszatért a régi Ammann. Egyetlen verseny hiányzik csak a gyűjteményéből, ez pedig a Négysánc. A 62. kiírás 28-án kezdődött meg, és a titiseei formáját át tudta menteni Oberstdorfba: 2011 márciusa után újra győzelmet ünnepelhetett, ezzel pedig egyértelmű esélyessé lépett elő az összetettben is. És vissza akar vonulni az olimpia után...

Mindent megtennék azért, hogy meggondolja magát, tényleg. Én még nem akarom elveszíteni. Nyugodtan ráhúzhatna még mondjuk két szezont. Vagy csak egyet. Ha nem megy, akkor oké, nem kell erőltetni. De az utóbbi hetekből kiindulva nem hiszem, hogy aggódni kéne a jó eredmények elmaradása miatt. Nagyon sokan vannak 30 év fölött a mezőnyben, akik kiválóan teljesítenek, sőt, extrém példának felhozhatnám Kasait, aki 41 évesen remekel a világkupában. Másrészt a svájci utánpótlás egyelőre még nem elég erős, senki sem tudná pótólni Simit. És ami ennél is elkeserítőbb, hogy egyik versenyzőben sem látom a potenciált arra, hogy akár 3-4 év múlva a helyébe léphessen... Szóval reménykedem. Mást nem tudok tenni. Végigszurkolom a Négysáncot, az olimpiát, az összes világkupa-versenyt, ami még hátravan a karrierjéből. Megpróbálok kiélvezni minden alkalmat, amikor csak láthatom őt ugrani.

× Tényleg nem tudom, hogy mennyi rendszeres olvasója vagy látogatója van ennek a blognak, de tőlük mindenképp szeretnék elnézést kérni. Ha nincsenek, akkor csak egyszerűen szégyellem magam, mert több, mint 2 hét telt el a legutóbbi bejegyzés megjelenése óta. Igen, most jönnek az értelmetlen kifogások: suli, fáradtság... stb. Mindegy, ettől függetlenül írtam egy új sportblogbejegyzést és mindennap itt voltam, csak éppen a főoldalra nem firkáltam semmit. Ez van, de jöjjön a lényeg, avagy, hogy mi is történt a sportok világában az utóbbi hetekben.

× A KARÁCSONYI SZÜNET ELŐTT - FÓKUSZBAN A TÉLI SPORTOK
Most már lassan egy hónapja, hogy megkezdődött a téli szezon. A snookeresek a múlthéten mehettek szünetelni (két selejtezőt rendeztek számukra Barnsley-ban), nekik tehát már nincs több verseny ebben a naptári évben. Az elmúlt hetek krónikájához hozzátartozik, hogy Neil Robertson 1-5-ről fordítva megnyerte a UK-döntőt - 10-7 arányban győzte le Mark Selbyt -, így tovább növelte előnyét a világranglista élén. Azért a vesztesként távozó angol sem lehetett elégedetlen, hiszen meglökte a snooker történelmének 100. hivatalos maximumát, amivel 59.000 fontot keresett... Kisorsolták a január 12-19 között megrendezésre kerülő Masters főtábláját is, amiről bővebben a sportblogban lehet majd olvasni. A teniszezők már gőzerővel készülhetnek az új szezonra, hiszen 10 nap múlva esedékes az első fontosabb torna, a Qatar Open (250), és ezzel egyidőben Brisbane-ben (250) is elkezdődnek a küzdelmek. Sokan a bemutatóversenyeket, gálákat is az Australian Openre való felkészülésként építik be a programjukba: 26-án kezdődik a Mubadala World Tennis Championship, ahol láthatjuk a műtét után visszatérő Murray-t, a világelső Nadalt, a világbajnok Djokovic-ot, továbbá Tsongát, Ferrert és Wawrinkát... Kihagytam a kerékpárosokat, de az ő szezonkezdésük még odébb van, a klasszis versenyzők csak január végén-február elején állnak először rajthoz. Visszatérve a téli sportokhoz, kevesebb mint, 50 nap múlva jön az olimpia, és természetesen mindenki győzelmekkel és dobogós helyezésekkel szeretne megérkezni Szocsiba. Kell az önbizalom. Ennek megfelelően Fourcade nagyszerűen kezdte az idei szezont - bár hazai pályán nem villogott, Ammann pedig a gyengébb start után most kezd csúcsformába kerülni, aminek különösen örülök így, a Négysáncverseny előtt. Szokásomnak megfelelően eredményeket nem írok, hogy legyen értelme a sportblog vezetésének is (27-én lesz új bejegyzés, 'ha minden jól megy').

× Kicsit megcsúsztam az újabb főoldali bejegyzéssel, de szerintem ez jelenleg csak az én lelkiismeretemet piszkálja. A lényeg az, hogy úgy döntöttem, hogy majd a Tennis Classics után fogok csak írni, egyrészt mert így logikusabb, másrészt mert amúgyse lett volna előbb időm nekiállni egy új cikknek... Szóval, szeretnék egy kisebb élménybeszámolót tartani Nektek a kedd estéről. Röviden összefoglalva voltak komolyabb és lazább meccsek, jó poénok és kemény ütések.

× WILANDERTŐL TSONGÁIG - TENISZKLASSZISOK BUDAPESTEN
Délután 16 órakor kezdődött meg a 6. Tennis Classics programja egy senior mérkőzéssel Mats Wilander és Pat Rafter között. Kicsit késve érkeztünk, lemaradtunk az első három játékról, de a lényeget láttuk. A székbíróval szemben ültünk, végülis egész jó helyünk volt, csak az előttem ülő feje kissé belógott a képbe, úgyhogy folyamatosan hajolgatnom kellett, hogy lássam rendesen a pályát és a hozzánk közelebb lévő játékost, de megoldottam... A meccset végül az ausztrál Rafter nyerte 9-6-ra. Ezután következett az első elődöntő Tsonga és Baghdatis főszereplésével. A párharc magas színvonalat hozott nagyobb poénok nélkül: a profi játékosok megmutatták a mai teniszre jellemző gyilkos tempót és látványos ütésekkel rukkoltak elő. A csata végül championship tiebreakbe torkollott, amit 10-7 arányban Marcos Baghdatis 'húzott be', így 9-8-ra győzte le a világranglista 10. franciát. Talán már mindketten az Australian Openre alapoznak... A második elődöntőben a Ferrert helyettesítő Gael Monfils és a veterán Tommy Haas volt érdekelt. Ez a meccs már bővelkedett a poénokban, ők ketten kicsit lazábbra vették a figurát. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem láthattunk kemény alapvonalcsatákat és izgalmas labdameneteket a hálónál! Monfils könnyedén győzött, a reneszánszát élő német mindössze 4 játékot tudott felmutatni... A páros mérkőzést a jelentős csúszás miatt le kellett rövidíteni, de a kiváló hangulat kárpótolhatta a közönséget. Rafter és Haas rövidítésben múlta felül a Wilander-Tsonga duót (7-6)... Az egyéni döntőt Baghdatis és Monfils vívta, de ezt az összecsapást már sokan nem várták meg, egyre több hely szabadult fel a nézőtéren (a játék kb. este 10-ig tartott). A gála utolsó mérkőzésén vonalbíró és labdaszedő egyaránt pályára lépett néhány pont erejéig, a szép labdamenetek mellett nem maradhatott el a viccelődés sem. A jelenleg 87.-ként jegyzett Baghdatis szoros "küzdelemben" 9-7-re nyert, ő lett tehát a 6. Tennis Classics bajnoka.

× Nagyon boldog vagyok, hiszen sikerült a Sports Fanatic Sportblogot a portálajánlóba juttatni! Már egyszer az oldal kikerült a Szerkesztő Ajánlatába, miután azért kicsit feljebb ment a látogatottság, és most is ebben reménykedek. Igazából nem is a látogatottság számomra a fontos, hanem az, hogy egyre többen olvassák el a cikkeimet, hiszen Nektek írok! Szállítom is a legújabb bejegyzést: lesz benne snooker, síugrás meg egy kis F1.

× PAPÍRFORMA, MEGLEPETÉSEK ÉS TOTÁLIS KÁOSZ
Egy kicsit az előző cikkhez fog hasonlítani ez a mostani is, hiszen minden, ami éppen eszembejut a hétvége sporteseményei közül, azt pár sorban összefoglalom, azzal a különbséggel, hogy ezúttal bekezdésekre bontom a mondandómat. Kezdeném is a snookerrel. Már megpróbáltam bemutatni az új Champion of Champions versenyt Nektek, amit végül a regnáló világbajnok, Ronnie O'Sullivan nyert meg tegnap. Bingham-et győzte le a döntőben 10-8-ra, de nem játszott csúcsformában, amire későbbi nyilatkozában utalt is. A Coventry-ben rendezett meghívásos tornán végig jó hangulat uralkodott, magas színvonalú mérkőzéseket láthattunk, nagyszerű volt a kommentár és a körítés. Egyedül talán Rob Walker hiányzott, de remélhetőleg a holnap kezdődő Egyesült Királyság Bajnokságán ott lesz. A snookerrajongóknak viszont rossz hír, hogy a patináns versenyt csak szombattól lehet figyelemmel követni az Eurosporton és a BBC-n, addig be kell érni az online közvetítésekkel és az eredményjelzővel.

A másik papírforma-eredményt Sebastian Vettel szállította, aki hogyhogynem nyert Interlagosban is, már istentudja hanyadjára zsinórban, de legyünk őszinték, ez Webber búcsúja miatt nem sok mindenkit érdekelt. Nekem mindenképpen hiányozni fog az ausztrál és sajnálom, hogy ilyen 'elnyomásban' kellett töltenie utolsó éveit a Forma 1-ben. Megérdemelt volna minimum egy elsőséget 2013-ban, dehát Vettel autója ellen nem volt esélye, csak az időmérő edzéseken... Nem is ragoznám tovább a dolgot, a lényeg az, hogy ezzel véget ért a szezon és az ő karrierje is a száguldó cirkuszban. Külön örültem Jenson Button 4. helyének: már csak egy kis eső hiányzott a brazil futamról, és akkor a brit akár a dobogón is végezhetett volna (ő a kedvenc versenyzőm a mezőnyben, de ha jól emlékszem, ezt egyszer már megemlítettem). Talán majd jövőre kijut neki is a top 3-as eredményekből, esetleg a győzelmekből...

Az utolsó részben a felháborodásomat fejezném ki a hétvégi klingenthali síugró világkupa-fordulóval kapcsolatban. Pénteken a selejtező rendben zajlott a német helyszínen, de szombaton megérkezett a szeles, síugrásra korántsem alkalmas időjárás. A csapatversenyt többször is félbe kellett szakítani és csak egy sorozatot lehetett lebonyolítani, a másodikat már törölni kellett. Felháborodás nem volt, tulajdonképpen nem született meglepetés-eredmény, nem úgy, mint az egyéni viadalon! Vasárnap bizony elszabadult a pokol: az első felvonás is csak nagy nehezen, szaggatottan haladt, és nem is sikerült végigpörgetni, hiszen a 2 utolsó ugró, Bardal és Schlierenzauer már nem tudtak ugrani a megerősödő szél miatt. Vártak 5 percet. Vártak 10 percet. Vártak negyedórát... Aztán közös elhatározás eredményeként lifttel jöttek le a sáncról. A zsűri pedig a nevük mellé írta a DNS-t (magyarul, hogy nem vettek részt a versenyen), majd úgy döntött, hogy lesz 2. sorozat. Én már itt elvesztettem a fonalat, de az osztrák edző végül kiharcolta azt a szervezői irodában, hogy ne engedjék el az utolsó kört...

Az eredményekről a következő sportblogbejegyzésben!