Adhattam volna akár szenzációhajhász címet is ennek a bejegyzésnek, de azokat már elpuffogtatta előttem a sajtó - amúgy sem az én kenyerem az ilyesmi. Ettől függetlenül lehettem volna valamivel lényegretörőbb, ezt aláírom. Persze nem véletlen ez a titokzatosság: eleinte mindössze ezt az információfoszlányt bocsátották a rajongók rendelkezésére a Tour de Hongrie szervezői azzal kapcsolatban, hol lehet majd összefutni Alberto Contadorral. Tudjátok, hány napig töprengtem azon, hogy egy hatnapos versenyen melyik a középső szakasz?

Augusztus 6-án délelőtt robbant a bomba: Ivan Basso és Alberto Contador a Tour de Hongrie-n! A sportággal foglalkozó hírportálok sorra vették át a kézzel fogható információkat mellőző cikket, ráadásul szóról-szóra - kontroll C, kontroll V és mehet is az éterbe. Mindenekelőtt végigböngészhettük a hazánkba érkező spanyol világsztár részben cenzúrázott eredménylistáját, ami kétségtelenül hasznos, bár aki ismeri Contador munkásságát, az aligha lelt benne újdonságot, aki pedig nem, az aligha kattintott rá a tovább gombra. A cenzúrázás csupán azért problémás, mert az a laikus, aki mégis rákattint a tovább gombra, valóban elhiszi, hogy Alberto Contador hétszeres Grand Tour-győztes, hiszen nem rendelkezik mélyebb tudással a karrierjéről, nem látja a teljes képet, csak a felszínt kapargatja. Messzire vezet ez a téma, mindenesetre én foggal-körömmel ragaszkodom a saját megingathatatlan meggyőződésemhez és kedvencemhez igazodva kilenc győzelmet számlálok. Ha már itt tartunk, azt is kissé meredeknek érzem, hogy a Giro d'Italia kétszeres bajnokának, Ivan Bassónak a bemutatását letudták egy 'jóbarát' jelzővel, ami igaznak igaz, mégis keveset árul el róla sportszakmai szempontból. De ez csak egy mellékszál. Az M4Sport közvetítései során Jenci és Dávid az utóbbi esetben pótolta a hiányosságokat.

Visszatérve a középső szakasz misztériumához, valószínűleg nem én voltam az egyetlen, aki ennél valamelyest bővebb tájékoztatásra vágyott, lévén ez egy kihagyhatatlan ziccernek mutatkozott minden magyarországi Contador-fanatikus számára. Oké, tegyük fel, sikerült megfejteni, mire gondolt a szerző. Tekintsünk el az első napi prológtól és nevezzük ki a 3. szakaszt középsőnek. De korántsem mindegy, hogy az aznapi rajtvárosban, Cegléden vagy célállomáson, Hajdúszoboszlón lesz a találka - végtére is, a két település között nagyjából 150 kilométernyi távolság húzódik. Majd' megőrültem, hogy elintézték ennyivel a sajtóközleményt, idézem: „A spanyol csillag várhatóan a helyszínen tekinti majd meg a Tour de Hongrie középső szakaszát”. Ez tényleg nagyszerű hír, sőt, első olvasatra kissé talán szürreális is, de az embert forrni hagyja a kétségek levében. Ezért nem szeretem a szenzációhajhász címeket. Konkrétum egy szál se. Egy elkötelezett rajongó érthető módon MINDENT tudni akar egy ilyen lehetőségről, így nyomozni kezd, hogy csillapítsa információéhségét.

Bízva abban, hogy mást sem hagy nyugodni ez a kérdés, a bejelentés után néhány nappal újból fejest ugrottam a magyar sajtóba, és láss csodát, külön kérésre pontosítottak a szervezők: Contador az Alföld kapujában, Cegléden teszi tiszteletét augusztus 17-én. Tökéletes, ennyit szerettem volna tudni, rögtön szervezkedni kezdtem. Budapestről alig egy óra az út kötött pályán, így a MÁV-on kívül senki sem akadályozhatott meg a céljaim megvalósításában. Végső megoldásként egyedül is szívesen elvonatoztam volna Ceglédre, de sikerült megfűznöm édesanyámat, hogy velem tartson. Figyelembe véve, hogy a ballagásomon elájultam a melegtől, megnyugtatott a tudat, hogyha ez mégegyszer megtörténne, például miközben aláirásért állok sorba, lesz valaki, aki nem tapos keresztül rajtam. Péntek reggel tehát vonatra szálltunk és bármilyen meglepő, késés nélkül futottunk be Ceglédre. Szerencsénk volt, éppen akkor indult egy busz a belváros felé, amikor beestünk a pályaudvarra, így perceken belül a rajthelyszínen találtuk magunkat, ahol már javában zajlott a felvezetés. Szépen lassan gyülekezett a nép a Kossuth téren, várva a világsztárt, akinek az ígéret szerint fél 12 magasságában kellett volna megjelennie a színen, ám nagyjából félórás késéssel érkezett a szomszédos Kossuth Múzeumból, ahol csapata, a Polartec-Kometa képviseletében tartott sajtótájékoztatót. Elnéztük neki. 

Nem vagyok az a rámenős típus, minimalistaként azzal is megelégedtem volna, ha egyáltalán láthatom őt teljes életnagyságban, lévén eddig csak néhány másodperc erejéig sikerült elcsípnem. Az teljesen más élethelyzet volt: az aggodalomtól remegve várakoztam rá az esős düsseldorfi időfutam céljában. Mondhatni, a Tour de France feszültsége rányomta a bélyegét az élményre, de szerencsésnek érzem magam, amiért láthattam őt versenykörülmények között is. A lehető legstílusosabb módon vonult vissza, bár beletelt néhány hónapomba, mire elfogadtam a döntését és feldolgoztam a történteket. Éreztem legbelül, hogy helyesen cselekszik, szurkolóként mégis nehezemre esett beletörődni abba, hogy a kerékpáros cirkusz nélküle dübörög majd tovább. Az általa képviselt mentalitás hiánycikké vált a mezőnyben. No Contador, no party - tartja az egyre gyakrabban ismételt mondás.

Délben a fotósok és a rajongók gyűrűjéből előbukkant Alberto, aki miután a Tour de Hongrie szervezőségével pózolt a színpadon, készségesen állt a közönség rendelkezésére is. Mindenki más-más ereklyét hozott magával az aláirásra, én egy Trek-mezt szorongatva álltam be a kígyózó sorba, remélve, hogy nem ájulok el, mire feljutok a pódiumra. Hogy eltereljem a figyelmem, elhatároztam, hogy bevetem összes spanyol tudásom és saját nyelvén köszöntöm majd. Igen ám, de amikor rám került a sor és átnyújtottam neki a mezt egy ¡Hola! kíséretében, hamar rájöttem, hogy túl magasra tettem a lécet. Kedvencem láthatóan megörült a próbálkozásomnak és reflexből kibuggyant belőle egy ¿Como estás? (Hogy vagy?), de erre már nem tudtam válaszolni, mert szívmelengető mosolyával egy pillanatra blokkolta az agyam azon részét, amely a hézagos spanyol tudásomért felel.

A tavalyi francia körön nem láthattam őt felszabadultan mosolyogni: meggyötört arrcal gurult át a célvonalon. Amikor szemtől-szembe kerülsz egy olyan emberrel, akihez számtalan örökre szóló élményed kötődik, aki miatt megannyi könnycseppet morzsoltál el, és aki nap mint nap visszainteget a telefonod háttérképéről, nem csoda, hogy lefagysz és hirtelen nem találod a szavakat. Pláne egy olyan idegennyelven nem, amit sosem tanultál iskolai keretek között... Egy magabiztosan hangzó 'muchas gracias'-t még sikerült kipréselnem magamból, így legalább méltósággal léphettem le a dobogóról. A közös képhez nem volt elegendő lélekjelenlétem, majd talán jövőre összeszedem hozzá a bátorságom. De van egy dedikált Trek-mezem, ami számomra felbecsülhetetlen értékkel bír. És gazdagabb lettem egy olyan mosollyal is, amit sosem felejtek el.