one Last time in 20152015.12.23. 18:44, bettina.
random news, highlights and predictions
× Amikor rápillantottam a legutóbbi bejegyzés keltére, kicsit elszégyelltem magam, mert én azt hittem, hogy kb. másfél-két hete írtam a főoldalra, erre kiderült, hogy csaknem három hete. Gyorsan ki kellett találnom valamit, ezért úgy döntöttem, hogy egy vegyes bejegyzéssel jövök, amiben lesznek aktuális hírek, esélylatolgatás és ilyen évösszefoglaló-szerűség is. Ez a cikk lesz az utolsó idén (még a Sportblogban adós vagyok egy bejegyzéssel), úgyhogy megragadnám az alkalmat arra, hogy megköszönjem azoknak, akik olvassák a blogot és mindenkinek, aki erre téved, kellemes ünnepeket kívánok!
FOUR HILLS TOURNAMENT |
Prevc is the man to beat |
× Az első témánk az a 6 nap múlva rajtoló Négysáncverseny lesz. Hét világkupafordulón vannak túl a síugrók (két viadalt törölni kellett Kuusamóban), és eleinte úgy tűnt, hogy ez a szezon a Prevc-Freund párharcról fog szólni, de az elmúlt hetekben a német a nyomába sem ér szlovén kihívójának. És ez nem Severin Freund kritkája, hanem mindenki másé is, hiszen Peter Prevc érinthetetlennek bizonyult az utóbbi 3 versenyen, amiket utcahosszal tudott megnyerni. Innentől fogva ő, és csak ő a Négysánc favoritja, csupa nagybetűvel. Mellette persze vannak még olyanok, akiknek a győzelmén egyáltalán nem lepődnénk meg - ilyen például Freund, Hayböck és a komplett norvég csapat. Az északiakra érdemes kitérni, mivel elképesztően stabilak idén annak ellenére, hogy nincs a válogatottban a sokáig zászlóshajó szerepet betöltő Bardal, a tavaly remeklő Jacobsen és az egy egykoron óriási tehetségként beharangozott Hilde. Egy erőteljes korszakváltás figyelhető meg náluk: a fiatalok valósággal berobbantak a köztudatba. Igaz, a felszereléseiket illetően van mit javítaniuk, mert bizony a tavalyi szezonban kiválóan teljesítő Anders Fannemelt, a világcsúcstartót kétszer is kizárták nem megfelelő ruha miatt. Azt még megérti az ember, hogy a szezonnyitóra nem sikerült tökéletesen alkalmazkodni az új szabályokhoz, de hogy ezt a problémát nem tudták megoldani vagy kiküszöbölni egy hónap elteltével sem, az intő jel lehet számukra. Mi lesz, ha mondjuk emiatt bukja el az egyik norvég versenyző a Négysánc összetettjét? Visszatérve a többi esélyesre, valószínűleg egyikük sem engedhet meg magának egy rontott ugrást, ha nyerni szeretne, mert Peter Prevc - és nem véletlenül nem csak a vezetéknevet írtam -, komolyan büntetni fog a hibákért. Legnagyobb bánatomra idén már nem sorolható a favoritok közé Ammann, aki a tavalyi szezoneleji bíztató eredményei óta egy kicsit beleszürkült a mezőnybe és küszködik a talajfogással is, ami nagy hátrányt jelent számára a legjobbakkal szemben, de a remény hal meg utoljára. A Prevc-családnak pedig két reménysége is van: Peter mellé kezd felzárkózni a mindössze 16 esztendős Domen, aki az első engelbergi versenyen felállhatott a dobogóra a bátyja mellé. Természetesen ez lesz az első indulása a Négysáncon, úgyhogy nála a nyomás is fontos faktor, de mindenképp érdemes lesz odafigyelni rá.
ROAD CYCLING NEWS |
brand new kits for 2016 |
× A 2015-ös országúti kerékpáros szezon két hónapja véget ért, a versenyzők többsége már megérdemelt pihenőjét is letöltötte. A december az edzőtáborok és az új mezek bemutatásának időszaka: a 2016-ra való ráhangolódás tehát javában zajlik. Sokaknak utolsó éve lehet ez, könnyen elképzelhető, hogy nagy bajnokoktól kell majd búcsút vennünk a következő szezon végén, de egyelőre még ők sem a visszavonulásra gondolnak, hanem keményen dolgoznak azon, hogy valóban a csúcson fejezzék be a pályafutásukat - ilyen például Contador és Cancellara. Ha már új mezek és Contador: a Tinkoff Team meglehetősen különleges módot és helyszínt választott arra, hogy leleplezzék az új dizájnt - immáron a Saxo Bankra utaló kék szín nélkül. A courcheveli alpesi sí világkupa keretein belül, egy rajtszámsorsolás alkalmával a kilencszeres GT-bajnok spanyol mellett felvonult a világbajnok Sagan és a Vueltán harmadikként záró Majka is a vadonatúj csapatmezben, ami a már megszokott neonsárgán kívül némi szürkészöld színt is tartalmaz. A véleményeket olvasgatva a rajongók többsége elégedett az új kinézettel és azt pedig mindenki örömmel fogadta, hogy Sagan megkapta az engedélyt az UCI-tól arra, hogy fekete alsórészt viselhessen a szivárványszínű trikóhoz. Elnézve a többi World Tour-csapatot, talán a Tinkoffnál történt a legnagyobb változás a színeket tekintve, rajtuk kívül csak a Katushánál és az Etixxnél eszközöltek komolyabb újításokat, ami nekünk, nézőknek és a kommentátoroknak örömteli hír.
SPORTSFANATIC HIGHLIGHTS 2015 |
this year's events from my perspective |
× Ilyenkor, év vége fele az ember akaratlanul is összegzi egy kicsit a saját életét és a körülötte zajló dolgokat. Elméletben kiemeli a legmeghatározóbb pillanatokat - jókat, rosszakat egyaránt - és persze gondol arra is, hogy mit tartogat a jövő. Én, mint sportrajongó, mindig összefoglalom, mi történt kedvenceimmel és hogy szurkolóként hogyan éltem meg a sikereiket vagy éppen kudarcaikat. A 2015-ös év is tartogatott jónéhány emlékezetes pillanatot: nem túl nagy meglepetésre most leginkább pozitív oldalról közelíteném meg a teljesítményeiket, lévén a többit érdemes minél hamarabb elfelejteni és túllépni rajtuk. Két nagyszerű eredmény és a hozzájuk tartozó összes emlékem fémjelzi számomra ezt a 12 hónapot, ami rendkívül gyorsan elrepült: az egyik mindenképp a Giro d'Italia, ami nekem egy érzelmi hullámvasút volt. Egyik nap még azon izgultam, hogy Contador versenyben marad-e, aztán azon, hogy az Astana kissé aljas megmozdulása mennyit vesz ki belőle, a végén pedig azon, hogy egyedül vissza tudja-e verni Aruék utolsó támadását. Mindezek ellenére egy percig nem forgott komoly veszélyben az összetett győzelme, mert meg sem fordult a fejében, hogy a Tour de France-ra tartalékoljon: ténylegesen 100%-ot nyújtott, aminek később meg is lett a böjtje, de erre a vérrel-verítékkel megszerzett rózsaszín trikóra igazán büszke lehet. A másik - de nem a második, mert nem tudok köztük sorrendet felállítani - kiemelendő eredmény idénről, hogy a britek megnyerték a Davis Kupát, amiben az oroszlánrész Murray-nek jutott, ez tény, de ez egy csapatverseny, szóval pusztán egyetlen egy klasszis teljesítmény nem hoz sikert. Kellettek hozzá a kiváló párospartnerek, mint például a báty, Jamie vagy Inglot, és egy meglepetés egyesben, amit Ward szállított. És ugyan a Grand Slameken nem jött ki Andy-nek a lépés, a Davis Kupa-győzelem egészen biztos, hogy különleges helyet fog elfoglalni a szívében, akárcsak az olimpiai arany. A többiekről is illik ejteni néhány szót, hiszek ők is kitettek magukért: Trump nyert egy meghívásos tornát O'Sullivant legyőzve a döntőben - hátrányból fordítva -, Ammann csúnya bukása után sem adta fel, visszatért a sáncokra és újra élvezi az ugrást, míg Fourcade továbbra is szárnyal, negyedik összetett világkupáját nyerte tavasszal.
|