× Most lett csak valódi aktualitása az előző, klasszikusokról szóló bejegyzésemnek. Nemcsak azért, mert lezajlott a Flandriai kör, ami egyike a legrangosabb kerékpárversenyeknek a naptárban, hanem leginkább azért, mert a belga egynaposok gyakorlatilag kivétel nélkül Peter Saganról szóltak. Mondhatni, ellopta a showt a legendás duó, Cancellara és Boonen elöl, a további esélyeseket pedig jelentősen háttérbe szorította. Lehet ezzel az állítással vitatkozni, vagy elfogultnak tartani, de aki reálisan látja az eseményeket, az nem köthet bele. Mindenesetre, a szlovák brutális ereje és kitartása végre kifizetődött és nem kell többé holmi átkokról beszélni vele kapcsolatban.

A poént a bevezetőben le is lőttem, de aki egy kicsit is jártas a kerékpársportban, annak nem mondtam semmi újdonságot. Nem kell ezt cifrázni, úgy hiszem, senki sem fog a torkomnak ugrani, ha azt mondom, Peter Sagan volt a belga egynaposok sztárja. Igazán megérdemelte már ezt a szerepet, mivel tavaly tavasszal az ő szintjén csalódást keltő módon szerepelt, emlékezhetünk rá, ezután 'fenyegette meg' Tinkov úr azzal, hogy csökkenti a fizetését. Aztán persze kiderült, hogy megéri a pénzét... Idén pedig még egy kis bónusz is kijárna neki, mert fergetegesen jó klasszikus szezont produkuált és ennek még nincs vége! A Paris-Roubaix-nak is főesélyesként vághat neki vasárnap, és abban majdnem biztos vagyok, hogyha nem történik vele valami rendkívüli, ott lesz a végelszámolásnál. Ha nem nyer, akkor sem fog összedőlni a világ, ez már csak jutalomjáték a számára. A teher lehullott a vállairól, az szivárványszínű trikó átka is elillant, miután egy 'kisebb győzelem' után megnyerte pályafutása első monumentumát. Igazi bajnokok mintájára tette mindezt: a richmondi világbajnokságon is bevállalta az egyéni szökést az utolsó 3 kilométeren, amivel nem akármilyen bátorságról és elhivatottságról tett tanubizonyságot, de most, a Flandrián még ezt a teljesítményét is überelni tudta. Azt már az első versenyei során is láthattuk, hogy az erő ott van a lábaiban, így a kérdés csak az volt, sikerül-e elsőként áthaladnia a célvonalon, illetve, hogy melyik versenyen lesz erre képes. Sagan frappáns módon adta meg a válaszokat, az pedig csak rajtunk múlik, tudunk-e vele együtt örülni.,

Minden a március 25-i E3 Harelbekével kezdődött, ami talán a szezon eddigi legzseniálisabb versenyét hozta. Egy percig sem dőlhettünk hátra, nyugalomról és hawaii-ozásról szó sem volt, egymást érték az akciók és az egyéb fontos események. Utóbbi kategóriába tartozott Fabian Cancellara ominózus mechanikai problémája, ami a céltól körülbelül 70 km-re történt. Az év végén visszavonulú svájci klasszis, sokak kedvence csaknem 2 percig vesztegelt az út szélén, amikor végre megkapta a cserekerékpárját. A Treknél nem estek kétségbe, a sportigazgatók fantasztikusan szervezték meg a csapatot. Az elöl tekerő Stuyvent nem állították meg, pontosan tudták, hogy rá még a későbbieknek szüksége lehet Spartacusnak, akit a segítők egy pillanatra sem hagytak magára, mindig tekert körülötte egy-két ember. Ez a kiválóan megszervezett csapatmunka mindenki legnagyobb megdöbbenésére annyira eredményes volt, hogy Cancellara 30 km-re a befutótól megérkezett az élcsoportra. Néhány perc erejéig talán a többiek is elcsodálkoztak, majd a csendet az utóbbi évek világbajnokai, Kwiatkowski és Sagan törte meg egy életerős támadással a Karnemelkbeekstraaton. Eleinte, bevallom őszintén, nem hittem abban, hogy elengedik őket, de a két szökevény nem foglakozott a túlerővel, a 4-5 másodperces előnyüket apránként növelték. Nem telt bele 10 perc és máris kiépítettek egy stabil, fél perces különbséget. Az üldözők sorát az Etixx vezette, akik - ha jól emlékszem - 5 emberrel képviseltették magukat az esélyesek csoportjában, ám hiába dolgoztak rendületlenül, a hátrányuk csak nem akart csökkeni, sőt! Mondhatnám azt, hogy Kwiatkovski és Sagan egyenlő arányban vették ki a részüket a munkában, de hazudnék, hiszen leginkább a szlovák diktálta a tempót. És igen, végül ez lett a veszte. 10 emberből 9 az ő győzelmét tippelte volna, lévén sokkal gyorsabb a hajrában, mint lengyel ellenfele, de nem ez, hanem a fáradtság döntött az első helyről. Kwiato a 300 méteres táblánál indult meg és ezzel a lendülettel le is szakította Sagant, akinek egész egyszerűen nem maradt ereje a sprintre. 

Két nappal később, a Gent-Wevelgemen ugyancsak intenzív, élvezetes csatát láthattunk és a befutó után még felfelé görbülhetett a szánk, este viszont aggasztó hírek jelentek meg egy fiatal francia kerekessel kapcsolatban, másnap reggel pedig az egész kerékpáros társadalom gyászba borult. Utálom, hogy ilyenekről kell írnom, de nem szabad elhallgatni. Antoine Demoitiéról van szó, a Wanty 25 esztendős versenyzőjéről, aki a Harelbekén debütált World Tour-szinten. Ugyan eleinte arról cikkeztek, hogy egy figyelmetlen motoros okozta a halálát, de mint később kiderült, egy kivédhetetlen baleset áldozata lett. Belekeveredett egy kisebb bukásba, és egy, a földre került embereket kerülni próbáló motor elé esett. Kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.. Ettől függetlenül a komplett mezőny a motorosokat és a kísérőkocsikat érintő szabályozások szigorítására szólította fel az UCI-t, ám sajnálatos módon, még semmi előrelépés nem történt az ügyben. Kérdem én, mire várnak még? Visszatérve magára a versenyre, onnantól kezdve váltak fokozottan érdekessé az események, amikor a Katushás Kuznetsovot utolérte a Kemmelbergen támadó Sagan, Cancellara és Vanmarcke. A viszonylag ismeretlen orosz sunyi módon hátul gumizott, még véletlenül sem vette ki a részét a vezetésből, ami előrevetítette azt, hogy a hajrában szeretné majd meglepni ellenfeleit. A többiek hárman megérezve a lehetőséget a sikerre, szépen összedolgoztak, igazságosan osztották meg a munkát egymás között. Egy csoporttal és 40 másodperccel hátrébb megintcsak az Etixxes emberek güriztek, de megintcsak saját magukat őrölték fel, közelebb nem tudtak kerülni az élen tekerő négyeshez. Mindeközben elöl már a sprintre készültek a szökevények: volt terük bőven a taktikázásra és egymás arcának fürkészésére, nem fenyegette őket semmi veszély. Mint ahogyan arra számítani lehetett, Kuznetsov betámadta a társait, ám nem jutott messzire, hiszen jött Sagan és a papírformának megfelelően ezennel mindenkit maga mögé utasított. A háttérben stílszerűen megjelent egy szivárvány, ez tette csak igazán különlegessé a regnáló világbajnok idei első győzelmét...

A 100. Flandriai körversenyt április 3-án rendezték és habár egyértelmű esélyest nem lehetett megnevezni, lévén az egynaposokon bármi megtörténhet - és még annak az ellenkezője is -, Peter Sagan mindenképp ott volt valahol a top 3-ban mindenki egyéni listáján. Sokan egy klasszikus Boonen-Cancellara párharcot szerettek volna látni (mindketten háromszoros győztesek), de valljuk be őszintén, kettejük közül csak a svájcinak lehetett valós sansza a sikerre. Népszerű tippnek számított továbbá Greg Van Avermaet is, ám a belga 100 km-re a céltól belekerült egy csúnya bukásba, amiben rajta kívül még 4 csapattársa fogott talajt. Mindeki egyből kulcscsonttörésre gyanakodott, és sajnos a későbbiek folyamán a BMC is megerősítette ezt az információt. Az utolsó 50 kilométeren belülre érve megnövekedett a tempó, így a mezőny fokozatosan tagolódni kezdett. Az első - úgymond - elit támadás a Taaienbergen történt, ekkor váltak le a legerősebb emberek a bolyról, kialakítván az esélyesek csoportját. A szelekció ekkor még nem volt teljes, körülbelül 20-an tekertek elül őrült tempóban. Kicsit több, mint 30 km-rel a befutó előtt érkezett el a sorsdöntő megindulás ideje: a Harelbeke sikerpárosa, Kwiatkovski és Sagan lépett meg a többiektől, hozzájuk csatlakozott némi hezitálás után Sep Vanmarcke is. Nem sokkal később utolérték a napi szökést, és heten együtt kezdték meg az utolsó előtti emelkedőt, a Kwaremontot, nyomukban az üldözőkkel. A legendás hegyen a világbajnok Vanmarcke-kal karöltve elszakadt az élen tekerőktől, de ez az együttmükődés nem tartott sokáig. Sagan a Paterbergen súlyos csapást mért a belgára, aki csakhamar megadta magát, így a szlovák egyedül vágott neki az utolsó 13 kilométernek. Az üldözőcsoportból Fabian Cancellara indított félelmetes lendülettel, és néhány másodperc leforgása alatt felzárkózott Vanmarcke-ra, akivel az egyre távolodó éllovas nyomába eredtek. Lehetett azzal számolni, hogy felérnek rá, elvégre csak 10 mp volt a hátrányuk és a svájci rendkívül erősnek tűnt, de sehogy sem tudtak közelebb férkőzni. Sagan viszont egy pillanatig sem fogkalkozott a közelségükkel, eltökélten hajtott a cél felé, akárcsak a tavalyi világbajnokságon. Egyre csak fogytak a kilométerek és egyre csak nőtt a különbség: senki és semmi sem menthette meg attól, hogy megnyerje karrierje első monumentumát. És ez egy olyan győzelem, amire nem csak a rajongói fognak évek múltán is emlékezni. Ez a végtelenül bátor, klasszikus egyéni akció minden bizonnyal nyomot hagy majd minden őszinte kerékpáros szurkoló fejében.