Itt a generációváltás!? Évek óta dobálózunk már ezzel a kifejezéssel a teniszberkeken belül, viszont ahelyett, hogy az újabb nemzedékek együttes erővel átvették volna a hatalmat a trónhoz ragaszkodó nagy négyestől, egyre több évjárat tűnt el a süllyesztőben igazi áttörés nélkül. Egy fecske nem csinál nyarat, mint ahogy egy játékos sem csinál teniszforradalmat. Sascha Zverev sem biztos, hogy fog. Legalábbis nem most azonnal. Az viszont vitathatatlan, hogy ő minden tekintetben egy új éra előfutára, a kiüresedéstől rettegő sportág potenciális megmentője. Zverev azonban nem(csak) a jövő fényes ígérete, Zverev a most üstököse. És azt hiszem, ez a legfőbb előnye saját korosztályával szemben. Ő már kész van. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a világbajnoki trófea, amit az uralkodó szűk elit két oszlopos tagjának legyőzésével hódított el.

Valljuk be, nem az idei volt minden idők legkiélezettebb világbajnoksága, mint ahogy a kiesés szakaszban tündöklő Sascha Zverev sem aratott rajt-cél győzelmet, egyszóval a csoportkör nem volt egy diadalmenet színvonalügyileg. Lehet, hogy az szufla fogyott el, vagy a koncentráció hagyott alább többeknél, mindenesetre akadtak csalódást keltő, küzdelemmentes és a torna presztízséhez képest méltatlanul egyoldalú találkozók. Rögtön az első napon egy érthetetlen Federer-bukta bolygatta fel a közvéleményt: a svájci abszolút indiszponált módon teniszezett egy ugyancsak gyengén muzsikáló Nishikori ellen, aki dacára annak, hogy bőven negatív nyerő-ki nem kényszerített hiba mérleget produkált, megszerezte első (egyben egyetlen) pontját a Lleyton Hewittról elnevezett csoportban. Kettejük teljesítményét kínos kontextusba helyezte, mondhatni beárazta, hogy a következő fordulóban a japán már-már megszégyenítő arányú verést kapott a sziporkázó Kevin Andersontól - Nishikori mindösszesen egy játékot tudott elcsípni ezen a meccsen, majd Thiemmel szemben is kudarcot vallott. A szokásosnál sűrűbb szezonvégi programot vállaló Roger Federer azonban látványosan összekapta magát a kezdeti botladozás után, hozta a kötelezőt Dominic Thiem ellen és egy orrhosszal elorozta a csoportelsőséget Anderson elől.

Lleyton Hewitt-csoport végeredménye	Guga Kuerten-csoport végeredménye

Mindeközben a Guga Kürten nevével fémjelzett kvartett háza táján kivétel nélkül papírforma-eredmények születtek, a győzelem-vereség ráta szimmetrikusan oszlott el a csoport tagjai között, idomulva a kiemelési számokhoz: a reneszánszát élő Novak Djokovic 3 ponttal végzett az élen, a később főszereplővé avanzsáló Alexander Zverev csak a szerbbel szemben maradt alul, míg a kiegyensúlyozott, mégis viszonylag csendes szezont maga mögött hagyó Marin Cilic John Isner ellen könyvelhette el egyszem sikerét, így a karrierje legjobb évét futó amerikai pont nélkül búcsúzott Londontól. Az elődöntő mezőnyére az időnként meglehetősen ingerszegény csoportküzdelmek - talán a sérülés miatt visszalépni kényszerülő Rafael Nadal és Juan Martín Del Potro lehelhettek volna egy kis életet a verseny ezen szakaszába - ellenére nem lehetett panasz: a hirtelen halállal fenyegető kieséses fázisban kialakuló Federer-Zverev és Djokovic-Anderson párosítások egy igazi álomdöntő ígéretével kecsegtettek, ámde a fékezhetetlen gyorsvonat képében érkező Sascha Zverev felülírta a menetrendet, megdöbbentve ezzel a várakozó tömeget. A megdöbbenés tárgyát nem az a két különálló tény szolgáltatta, hogy Zverev ihletett játékkal legyőzte Roger Federert és/vagy Novak Djokovic-ot, hiszen erre már korábban is volt példa, hanem az, hogy mindezt sorozatban, egyik napról a másikra tette, ráadásul a világbajnokság véghajrájában, olykor-olykor az elfogult közönség gerjesztette ellenszélben (lásd Federer elleni elődöntő második szettjének rövidítése).

A NextGen-skatulyába még éppen beletuszkolható, 21. életévét taposó Zverev két különböző profilú mérkőzésen bizonyította, hogy képes megbírkózni a nyomással és nem remeg meg a keze a legkritikusabb pillanatokban sem. A Roger Federerrel vívott, feszült hangulatú, késhegyre menő csatában akár egy-egy gyengébb adogatójáték vagy átmeneti koncentrációkiesés is könnyen a vesztét jelenthette volna, nem beszélve arról a vitákat és nemtetszést kiváltó tiebreakbeli szituációról, ahol a komplett nézőtér ellene fordult. A német mindezek ellenére végig megőrizte hidegvérét és nem hagyta, hogy a külső körülmények kizökkentsék a zónából. Az alapvonalon vagy annak közelében landoló ütéseivel kikezdte a svájci fonákját, akinek fogadóként alig-alig jutott lehetőség a rázúduló szervabombák mellett. A döntő merőben más tészta volt. A dominanciája restaurálásán munkálkodó Novak Djokovic toronymagas favoritként léphetett pályára, ám mind mentális, mind fizikai vonatkozásokban kiütközött rajta az utóbbi félév ámokfutása, másra aligha foghatjuk haloványabb teljesítményét. Ugyan a csoportkörben Zverev képtelen volt megszorítani a világ tetejére visszakapaszkodó szerbet, a fináléban meglepetésre felcserélődtek az erőviszonyok és az underdog minden tekintetben ellopta a show-t. Amikor kell, akkor nyújtotta a legjobbját és ellentmondást nem tűrő tenisszel kényszerítette térdre Djokovic-ot. A dicsőség mellé szerzett néhány új rajongót is hosszúra nyúló, érzelmes, szimpátiát ébresztő győzelmi beszéde során.

Ez a siker korántsem a véletlen műve, tudatos tervezés eredménye: az új generációknak utat törő német hosszútávú befektetései megtérülni látszanak. Ahogyan Boris Becker fogalmazott, Zverev a legjobb akar lenni, ezért a legjobbakkal veszi körül magát: idén augusztustól az Andy Murray-t Grand Slam-győzelemig vezető Ivan Lendl is az ő szakmai stábját erősíti (egyébként nem a kőarcú legenda az egyetlen, aki a skót táborából igazolt át az évek folyamán). És bizony, Masters-trófeákkal a zsebében, világbajnoki serleggel a vitrinjében, ez lesz a következő lecke Alexander Zverev számára: megtanulni Grand Slamet nyerni. Elviekben minden szükséges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy ezt kivitelezze - világrengető alapvonalütések, bombasztikus szervák, mentális stabilitás - már csak össze kell rakni a puzzle-t. Itt jön a képbe a Lendl-faktor, ami Murray esetében segített összehangolni az egyéni képességeket, kikeverve a bajnokká válás receptjét. Kérdés, hogy Sascha Zverevnél hogyan és milyen ütemben fog ez a hatás érvényesülni.

Adott tehát a kérdés: Lesz-e jövőre Grand Slam-bajnok Sascha Zverev?
Azt hiszem, ez lenne az első jelentős lépés a generációváltás irányába.

EXTRA TARTALOM
Egy saját készítésű, három grafikából álló adatvizualizáció az évvégi világranglista kialakulásáról - főszerepben Djokovic, Nadal, Federer és Zverev, azaz a legjobb 4 játékos. Kattints a lenti címre a nagyobb felbontásért!