× Pártatlan szurkolóként szerettük volna elhinni, hogy Rafael Nadalon kívül van más esélyese is az idei Roland Garrosnak, és hogy bárki is képes megakadályozni azt a bizonyos 10. győzelmet. Rómában úgy tűnt, Djokovic új erőre talált, sokan bíztak a feltörekvő Thiemben, illetve a Genfben brillírozó Wawrinkában. De azt nem gondolhattuk komolyan, hogy a Garroson bármelyikük is felveheti a verseny a salakkirállyal egy 3 nyert szettre menő meccsen. Mert Rafa idén Párizsban egész egyszerűen érintetetlen volt. Nemhogy szettet nem veszített, game-ből is csak 35-öt bukott el a torna során. Jobb, mint valaha. Visszaforgatta az idő kerekét majd' 10 évvel, akárcsak februárban Federer. Döbbenet, amit ők ketten művelnek idén.

Nem vagyok Nadal-drukker, de miután Murray helyzetét meglehetősen nehézkesnek találtam a Garros előtt, ha visszafogottan is, de szurkoltam a tizedikért. Ha valaki összesen karrierje során nyer 10 Slamet, az sem kis teljesítmény, sőt, kifejezetten keveseknek adatik meg, nemhogy ugyanazt a Slamet 10-szer megnyerni. Két évvel ezelőtt aligha gondolhattuk volna, hogy ez még sikerül Rafának, ráadásul tavaly vissza kellett lépnie. Úgy tűnt, a térde már nem bírja sokáig a strapát. De 2017-ben, egy csaknem fél éves pihenő után újult erővel és a régi motivációval tért vissza, és ugyan kemény pályán Roger rendre elpáholta a döntőkben, salakon nem kellett tartania a svájcitól. Eljött az ő ideje. A római kivételével minden felvezetőtornájáról trófeával tért haza, egyedül Dominik Thiemnek sikerült őt térdre kényszeríteni. És talán pont ezért vetődtek fel a halvány, mondhatni kreált kérdőjelek a Décimával kapcsolatban. Utólag nézve nem volt itt semmiféle kérdőjel. Még a leghalványabb sem. A lehető legakadálytalanabb módon menetelt a végső győzelemig, soha karrierje során nem volt még ilyen alaposan és egyenletesen kikövezett útja a Muskétások Trófeájáig. Igaz, egészen az elődöntőig nem került szembe olyan ellenféllel, akiről egyáltalán el tudtuk képzelni, hogy kátyúkat és göröngyöket gördít elé. De mindegy is, hogy kiről mit képzeltünk, se Thiem, se Wawrinka nem tudott belerondítani a diadalmenetébe. A nyomába se értek Nadalnak.

Kezdjük az elején. Benoit Paire szeszélyes teniszező. Nincs ritmusa a játékának, nehezen kiismerhető és bármelyik pillanatban felszínre törhet a benne rejlő állat. Akkor pedig győzedelmi zászlóként szállnak el az ütései és kis túlzással a szomszéd néni is képes lenne kiejteni. Ez ellen a Nadal ellen viszonylag egyszerű ilyen állapotba kerülni, akármilyen nyugodt természetű az ember. Paire nem is rabolta sokáig a spanyol idejét, összesen egy szettre való game-et kapart össze. Bemutatkozott Djokovic és Murray is, egyikük nem játszott éppen meggyőzően, bár a szerb meglehetősen könnyedén jutott túl Granollersen. Mindeközben Sascha Zverev, a római meglepetés-bajnok alulmaradt Verdascóval szemben, így rögtön a nyitókörben búcsúzni kényszerült. A hazaiaknak Tsonga kiesése jelentett érzékeny veszteséget, bár a francia férfi tenisz nem mostanság éli virágkorát: egyedül Monfils maradt állva a második héten. A következő körben sem Nadalnak, sem Djokovicnak nem kellett igazán megizzadnia, míg Murray éppenhogy elkerülte a döntő szettet és megnyerte a lehetőséget, hogy Del Potróval játszhasson. Mindeközben Wawrinka szépen, csöndben haladt előre. Róla csak kevés szó esett a torna előtt, annak ellenére, hogy mindenki pontosan tudja, a svájcival minden Slamen számolni kell, az ő legjobbja adott esetben bárkivel szemben elég lehet. A 3. fordulóban Nadal valósággal átgázolt Basilashvilin: a grúz mindössze 1 játékot tudott megnyerni. Murray és Delpo felelevenítette tavalyi mérkőzéseiket, ám az argentin, miután hátrányba került majd' másfél óra űrtenisz után, lelkiekben megtört és elindult a lejtőn. A világelső így sikerrel vette az első igazán komoly akadályt és maga mögött hagyta a római reménytelenséget. Ezúttal Djokovicnak volt egy jelentősebb megingása Schwartzman ellen: 1-2-es szettállásról kellett fordítania és ezzel rögtön megcsappantak az esélyei a címvédésre.

A legjobb 16 között papírforma eredmények születtek, leszámítva talán a Carreno Busta-Raonic találkozót: döntő szett 8-6-ra a fiatal spanyol diadalmaskodott, bár a kanadainak nem éppen erőssége a salak. Az utolsó versenyben maradt francia, Monfils Wawrinka kezétől esett el, ami abszolút megbocsátható. A negyeddöntők során Dominik Thiem sokkolta Novak Djokovicot, aki az első játszma elvesztése után meg sem próbált küzdeni, beletörődött a sorsába és rezignáltan konstalálta, hogy még mindig fényévekre van tavalyi formájától, Agassi ide vagy oda. Emiatt persze kapott hideget-meleget, teljesítményével a legnagyobbak ellenszenvét is kivívta. Rafael Nadalnak mindössze 51 percet kellett pályán töltenie, hiszen az előző forduló hőse, Carreno Busta sérülés miatt feladta a meccset. Murray 4 játszmában gyűrte le Kei Nishikorit, Wawrinka pedig leiskolázta Cilicet. Thiem ugyan élete teniszét nyújtotta a címvédő ellen, arra mégis kevesen láttak esélyt, hogy ezt a produkciót megismételje a salakkirály ellen. Valóban nem volt rá képes. Az osztráknál kipukkadt a lufi: képtelen volt tartani Nadal tempóját, így ő is kapott egy hatnullát. A Wawrinka-Murray párharcban a skót szerzett vezetést és miután a harmadik szettet 0-3-ról fordította meg, úgy érezhettük, nyeregben van. A 2015-ös bajnok viszont nem tört meg a nyomás alatt, tiebreakben kiharcolta a döntő játszmát, amit Murray látványos visszaesése nyomán 6/1-re nyert meg. A fináléban aztán levegőhöz sem jutott: Rafa rögtön a mérkőzés elején a gázra lépett és egy pillanatra sem engedte át a kormányt a svájcinak. Egy 6/2 6/3 6/1-re végződő mérkőzést aligha kell tovább elemezgetni, az egész csak formalitásnak tűnt. Wawrinka karrierje során először vesztett GS-döntőt, Nadal pedig tizedjére is megfürödhetett a Philippe Chatrier salakjában... Viva La Décima!

× Tegnap sorsoltak Párizsban, ennek örömére egy rövidke cikkel készültem az erőviszonyok kapcsán. A helyzet az, hogyha 2 héttel ezelőtt megkérdezik, ki nyeri a Garrost a férfiaknál, egy pillanatig sem haboztam volna, egyértelműen Rafát gondoltam befutónak. Ám azóta picit árnyaltabbá vált a kép - nem mintha most másképp vélekednék a végső győztest illetően -, kicsit több kérdés adódott, illetve számomra a kétségek is növekednek. A világelső még mindig nem tudott kivergődni a gödörből, miközben a második helyen kiemelt riválisa, Djokovic felfelé ívelő tendenciát mutat. Federer meg lelépett. Szó, mi szó, nem biztos, hogy annyira egyértelmű, ki lesz a bajnok.

Már régen regéltem a teniszről, pedig éppen lett volna miről, de megmondom őszintén, nekem nem ez a legkedvesebb szezonom - legalábbis eddig semmiképp sem. Körülbelül 10 évet ugrottuk vissza az időben, Federer és Nadal visszatért és oktatott az év első felében. Nem kell hozzá túl nagy szakértelem, hogy megállapítsuk: kettejük dominanciájának egyik alapfeltétele a hosszú kihagyás volt, legfőkébb a svájci esetében, aki taktikai megfontolásból marad távol idén a salaktól, bízva abban, hogy így jobb esélyekkel indulhat füvön. Rafa a kemény pályán elvesztett döntők után már alig várta, hogy a vörös borítás porát újra felkavarhassa: az utóbbi hetek az ő sokadvirágzását hozták. Nem csoda, hogy a 10. RG-címtől hangos a sajtó, lévén az egyetlen potenciális kihívó visszalépett az év 2. Grand Slamétől. Arról megoszlanak a vélemények, hogy Federer mindezt helyesen tette-e - még az elvakult rajongók között is akadtak páran, akik nem támogatták az ötletet, mivel kedvencük sokáig azzal hitegette őket, hogy láthatják legalább a Garroson. Mindenesetre az tény, hogy az idén a 37-et betöltő legendának nem lehet más esélye a nála jóformán egy évtizeddel fiatalabb riválisokkal szemben. A tenisze elég lenne bárki ellen, mint ahogyan ezt Ausztráliában és Amerikában bebizonyította, ám ha minden tornán résztvenne, ahol a többiek is, a GS-eken aligha tudna maradandót alkotni. Így viszont, hogy megint pihen durván 2 hónapot, füvön is komolyan kell számolni vele. Érdekesség, hogy egészen a Rómáig nem volt olyan major verseny (Mastersek, Grand Slamek) 2017-ben, amelynek a döntőjébe ne jutott volna be a Fed-Rafa duó egyik tagja. 

Mindeközben a világraglista két éllovasa folytatta mélyrepülését, továbbra is az okok után kutatva. Murray nemrégiben azt nyilatkozta, számára sokkal nehezebb volt feljutni a csúcsra, mint ott maradni, ami olyan szempontból valóban érdekes, hogy az elmúlt fél év alatt mindössze egy tornagyőzelmet tudott felmutatni, és még csak meg sem ingott a pozíciója. Tagadhatatlan, pocsékul teniszezett az elmúlt hónapokban, különösképpen az utóbbi két salakos versenyén, ahol összesen 1600 pontot kellett volna megvédenie. Ehhez képest Madridban a harmadik, Rómában pedig mindössze a második körig jutott - már ha lehet ezt második körig jutásnak nevezni. Mindezt azután produkálta, hogy Barcelonában elődöntőt játszott és csak attól a Thiemtól kapott ki, aki később Rafát búcsúztatta olasz földön. Szóval, egy pillanatra úgy tűnt, megtalálta a kiutat, aztán váratlanul még mélyebb gödörbe került. Madridban Corictól, Rómában Fogninitől kapott ki, de nem is a vereségek ténye az igazán aggasztó, hanem a hogyanja: ezon a két meccsen ugyanis abszolút reménytelennek tűnt a helyzete, ő maga pedig végtelenül indiszponáltnak tetszett. Szurkolóként borzalmas volt ezt átélni, hiszen még talán sosem láttam Murray-t ennyire mélyen. Ezzel szemben az örök rivális, Djokovic úgy tűnik, véget vetett a szenvedéseinek. Az általa sokkterápiának titulált folyamat részeként kirúgta komplett csapatát (beleértve Marian Vajdát is), szerződtette André Agassit és átigazolt a Lacoste-hoz. Madridban az elődöntő volt számára a végállomás, majd Rómában bíztató formát mutatva egészen a döntőig menetelt, viszont Sascha Zverev váratlanul lemosta a pályáról. Ennek ellenére jó irányba halad a visszatérés útján és mindenképp jobb lelkiállípotban érkezik a Garrosra, mint Murray. Meglátjuk mire mennek.

Ami a [sorsolást] illeti, a Kuznetsovval kezdő világelső megúszta a nagy halakkal való döntő előtti találkozót: Djokovic és Nadal egy ágra került. Kérdés, megy-e ezzel bármire? A 3. fordulóban összefuthat Del Potróval, akinek néhány napja még nem volt 100%-ig biztos az indulása fizikális problémák miatt, de ha semmi sem hátráltatja az argentint, ez egy késhegyre menő csata lehet. Már, ha Murray egyáltalán eljut odáig - elképzeltetitek, mennyire elszomorít, hogy kettejük közül miatta kell jobban izgulni a közelmúltban mutatott játék alapján. Ráadásul a skót - állítólag - antibiotikumos kezelésre szorult a héten, a nem múló köhögés miatt kénytelen volt edzéseket is elhalasztani. Ez pedig semmiképp sem jó jel néhány nappal a Garros kezdete előtt... Az ő ágán van a friss tornagyőztes Alexander Zverev (potenciális negyeddöntős ellenfél), és Wawrinka is (elődöntőben találkozhatnak), aki Genfben melegít a párizsi salakra. Az alsó ág kicsit sűrűbbnek tűnik, hiszen itt szerepel mind Nadal, mind Djokovic: viszont mielőtt még megküzdenének egymással a legjobb 4 között, előfordulhat, hogy a szerbnek szembe kell néznie Thiemmel, akire ugyan Rómában megsemmisítő vereséget mért, de az osztrák tartogathat számára meglepetéseket. Nadal negyede nem olyan vészes a játékához mérve, nehéz eldönteni, ki jelentheti a legnagyobb veszélyt rá. Nem hinném, hogy akár Sock, akár Raonic, akár Dimitrov a kiesés szélére sodorhatná. Az 1. körben viszont vigyáznia kell Benoit Pairrel, akinél szeszélyesebb játékos aligha van jelenleg a mezőnyben. Ha már első kör, érdemes lesz belenézni a Sascha Zverev-Verdasco, Kohlschreiber-Kyrgios, Thiem-Tomic és, aki egy kis mókára a vágyik, a Dustin Brown-Monfils mérkőzésekbe is.